2018. okt 29.

Hogyan is kezdtük el?

írta: Nini Zizi
Hogyan is kezdtük el?

Nini kezdetek

 

Sziasztok!

Nini vagyok, jelenleg Oriflame törzsvásárló. Ez azt jelenti, hogy 20%-kal kedvezményesebb áron vásárolhatom meg az Oriflame termékeit. Számomra ez nagyon praktikus, mert nagyon szeretem ezeket a termékeket és rendszeresen használom őket. Így én tudom beosztani a saját igényeimnek megfelelően, hogy mikor tudom megengedni magamnak, hogy épp elintézzem a megrendelést. Ahogy úgy érzem itt az idő pár perc alatt meg tudom rendelni amit szeretnék és 2 nap múlva a kívánt helyen landol és mehetek is érte.

Na de kezdjük az elején. :)

Zizi barátnőm Oriflame szépségtanácsadónő. Pár hónappal előttem kezdte, illetve Ő már korábbról ismerte a termékeket, de ezt majd Ő elmeséli Nektek.

Szóval egymás mellett dolgozunk és barátok is vagyunk, így igazán szerencsésnek mondhatom magunkat, mert könnyen, gyorsan megoszthatjuk egymással hogy kivel mi történt.

Mondhatom, hogy szinte magával ragadt az a csoda, amit Zizi átélt, amikor elkezdte komolyan venni az Oriflamet és látta, hogy nem csak neki és családjának, de másoknak is tud segíteni a termékekkel. Képzeljétek el, milyen amikor igazán boldogok vagytok, mert nagyon jó társaságban vagytok, sokat tanultok, vannak új lehetőségek, mindenki segít elérni a célokat és képzeljétek még a sikerek is jönnek. Ugye ennek senki nem tudna nemet mondani. Én is így voltam ezzel. Láttam, ahogy Zizi hétről hétre egyre jobb és sikeresebb volt az Oriflame világában. Láttam milyen jól érzi magát, hogy kivirult és így én is egyre lelkesebb lettem. Mindig találtunk új fantasztikus terméket, amik segítettek nekünk.

A kedves barátok, akik a mi Oriflame csapatunkban dolgoznak, mind segítenek, hogy még több terméket ismerjünk meg és, hogy mindannyiunknak megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbbet.

A lényeg, hogy mindig is szerettem a jó társaságot, a folyamatos tanulási és fejlődési lehetőségeket, emberekkel foglalkozni, jót tenni és még sorolhatnám. :) Ezt mind megláttam a Zizi útjában és mivel nálam is és Családomnál is működtek a termékek, ezért most úgy döntöttem belevágok és Oriflame szépségtanácsadónő leszek.

A múlt héten vasárnap már eltöltöttem a Csapatommal egy csodás napot de erről majd később mesélek. :) De a kihívás most fog jönni, egy hónapon keresztül része leszek egy most induló Alapcsapatnak, hogy mindent megtanuljak az Oriflameről és termékeiről, hogy ilyen problémákat lehet megoldani és másoknak segíteni ezen keresztül.

Remélem velem tartotok! :)Megosztom majd Veletek mit tanultam, illetve Zizi is jön hamarosan és elmeséli Nektek Ő hogyan kezdte, hogyan szeretett bele ebbe a Világba. :)

 

Zizi kezdetek

 

Sziasztok Zizi vagyok, Nini már irt rólam. És azt ígérte,hogy én majd elmesélem hogy kezdtem. Hát akkor legyen. Időszámításunk előtt ..... Ja nem ez nem az. :)

Én egy éve kezdtem el Oriflame termékek eladásával foglalkozni. Dolgoztam az elosztó központban ahol megismertem a termékeket és elkezdtem őket használni. Na itt kezdődött a szerelem. Miután kiléptem a cégtől hiányoztak a termékek így beregisztráltam. Egy kedves aranyos szponzorhoz kerültem, aki meghívott egy karácsonyi vacsorára és ott ráébredtem hogy ez egy valós pénzkereseti lehetőség. Hát belefogtam.  Na és így lettem "üzletasszony". :) Még egyenlőre másod állásként foglalkozom vele de később szeretném ha ennél több is lenne. A jelenlegi célom hogy eljussak az Oriflame-vel KOS szigetére. Minden évben indítanak különböző helyekre utazást amire kvalifikálni kell. Idén ez KOS szigete. Mindenkinek más a kvalifikáció de jelenleg én elég jól haladok és remélem sikerül mindent teljesíteni és akkor utazhatok. 

De ami a legjobb az Oriflame világában hogy rengeteg emberel találkozol, és segítesz nekik! Jó hangulat fergeteges társaság és nem utolsó sorban "szépség"! 

Ja holnap Nini kezdi a tanulást !! Juhéjjj. Jó szórakozást és szép napot Nini! :)

Szólj hozzá