2018. nov 02.

Nini első igazi kampánya a csömöri auchanban

írta: Nini Zizi
Nini első igazi kampánya a csömöri auchanban

Végre eljött ez a nap is. Kampány nap van. :) Zizivel úgy gondoltunk egyből beleugrunk a számomra még mély vízbe, mert ahogy kelt fel a nap már mentünk is az albertirsai piacra és ott kezdtük a kampányt.

Bemelegítésnek, kis önbizalomszerzésnek tökéletes volt. :) Voltak érdeklődők, fiatalok-idősebbek, lesz Irsai regisztráció is. Amit igazán látni lehetett, hogy leginkább a megszokott arcokat kereste mindenki, szóval, ha szeretnénk sikeresebbek lenni Albertirsán is, akkor többször kell megmutatni magunkat, hogy mi is régi kedves ismerősök legyünk!

Csömör - Auchan

Immár bevetésen :). Ez azért teljesen más, mint az irsai piac. Itt meg kell szólítani az embereket. 1-2 perc alatt bemutatni a Oriflame-et, termékeit, lehetőségeket.

Szinte lehetetlenül hangzik, ugye?

Ti ezt megtudnátok csinálni a saját munkahelyeteknél? Bemutatni 1 maximum 2 perc alatt úgy, hogy aki hallgatja kapjon egy reális képet, ne unja meg és továbbra is érdeklődő maradjon?! Hm... nem könnyű.

Ezeken az alkalmakon, amikor így láttok bennünket mindig olyan emberekhez szeretnénk szólni, illetve megtalálni, akiket hasonlóan érdekel a szépség, egészség, a jó ajánlatok, kedvezményes vásárlás.

nini.jpg

Elhihetitek nem könnyű pláne úgy, hogy amikor egy pár jön sokszor van, hogy az egyik félen látszik, hogy érdekelné az ajánlat de a másik fél egyből rávágja, hogy nem. Így a saját párja hoppon marad.

Zizi is írta, hogy sokszor a férfiakon látszik, hogy szeretnének megállni és esetleg kedveskedni a Párjuknak, de a hölgyek egyből elutasítóak. Képzeljétek most az Auchanba több férfi is odajött hozzánk, hogy szeretne a Ffeleségének/Párjának egy finom illattal kedveskedni, vagy magának keresett parfümöt, hogy illatozhasson és tetszen a Párjának. 

Lassan itt vannak az ünnepek és a férfiaknak kicsit nehezebben megy szerintem a választás, ezért ha ilyenkor szeretnének megálli, akkor

kedves Hölgyek engedjétek. Valószínű csak ihletet gyűjtenek, hogy Ti minek örülnétek! :)

Na de térjünk vissza, hogy én hogyan éreztem magam az első igazi kampányon? :) Nagyon nagyon nagyon jól!!!! :) Sok kedves emberrel találkoztunk, sok embernek tudtunk örömet okozni. 2,5 óra alatt 15 potenciális regisztráló személy adatait tudtuk felvenni. Ez lehet nektek nem tűnik soknak, de én teljesen kezdőként úgy gondolom, hogy nagyon jól ment. Zizi is megdicsért és elégedett volt az eredménnyel. Meglepődött, milyen hamar ment minden, milyen jól éreztük magunkat! :)

Köszönöm szépen mindenkinek, aki arra járt és kedves volt velünk! :) Remélem legközelebb is találkozunk!

Addig is további szép napot!

Nini

kozos.jpg

Szólj hozzá